A parlament nyári szünet előtti utolsó ülésnapja reggel 8 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két törvényjavaslat kerül napirendre kivételes eljárásban. A képviselők elsőként a polgári törvénykönyvről szóló 2013-as törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezések módosításáról, ezután pedig a 2021-es költségvetés változtatásáról mondhatják el véleményüket.
 
A Ház ezt követően határozathozatalokkal folytatja. A fenti két javaslat mellett a jövő évi büdzsét, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokat is elfogadhatják, továbbá szavazhatnak a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről és az egyes állami vagy önkormányzati bérlakások megvásárolhatóságáról szóló kormánypárti előterjesztésről is.
 
Döntés várható a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról, a Budapest Diákváros megvalósításáról és a nemzeti adatvagyonról szóló új jogszabályról is.
 
Az Országgyűlés titkos szavazással dönthet az Alkotmánybíróság új tagjának megválasztásáról, végül pedig mintegy 10 millió forinttal csökkentheti a Jobbik elnökének tiszteletdíját, amiért Jakab Péter egy napirend előtti felszólalásában megsértette a házszabályi rendelkezéseket.