A Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai az Aegon Biztosító Zrt., a Magyar Vöröskereszt, a Viharmadár Önkéntes Mentőegyesület, valamint a GOND-X Biztonságtechnika szakembereinek közreműködésével 2019. október 5-én szervezték meg az Újdombóvári Szüreti Fesztiválon a „Biztonságban 7 próba” elnevezésű vetélkedőt, melynek a Dombóvári József Attila Általános Iskola adott otthont.

A versenyzőknek, akik két kategóriában – gyermek és felnőtt – mérettettek meg, hét állomást kellett végigjárniuk, ahol különböző játékos feladatokat kellett megoldaniuk. A megmérettetés célja az volt, hogy az állampolgárok próbára tegyék saját tudásukat a bűn-, baleset- és kármegelőzés, valamint az elsősegélynyújtás területén, és, hogy az állampolgárok megismerhessék azokat az eszközöket, melyekkel az áldozattá válás megelőzhető, valamint, hogy kapjanak információt a már bekövetkezett károk megtérítésének lehetőségeiről. 

A rendezvényre látogatók körében nagyon népszerű volt, az első alkalommal megszervezett, Biztonságban 7 próba, ugyanis több mint 100-an – 82 gyermek és 24 felnőtt – vettek részt a játékban.

A legjobb hétpróbázók 2019. október 15-én ünnepélyes díjátadó keretében vehették át jutalmukat a szervezőktől a Dombóvári Rendőrkapitányság épületében. A rendezvényen Végh Lajos rendőr ezredes, városi rendőrkapitány köszöntötte a megjelenteket.

A vetélkedőnek helyet biztosító iskola a Dombóvári József Attila Általános Iskola Igazgatója, Inguláné Futó Orsolya beszédében elmondta, hogy intézményük mindig is nyitott volt arra, hogy tanulóinak érdekes, ismereteiket bővítő, élménygazdag programot nyújtson a tanuláson kívül.

Molnár Endre, az Aegon Magyarország területi igazgatója elmondta, hogy a rendezvény nagyszerűsége az összefogásban rejlett, hiszen lakókörnyezetünk, családunk biztonsága érdekében minden együttműködő partnerre szükség van. Céljuk az volt, hogy az ilyen példamutató gyakorlatokkal valódi értéket teremtsenek, ami követendő példává válhat. Hangsúlyozta továbbá, hogy megtisztelőnek tartja, hogy egy olyan szervezet, mint a rendőrség a kezdeményezésük mellé állt.

Gyermek kategória győztesei: Fodor Levente, Herke Szibilla Lilla és Gócza Dávid

Felnőtt kategória győztesei: Mohainé Haraszin Zsuzsanna, Tóth Zsanett és Sebestyén Péter

A nyertesek a Dombóvári Rendőrkapitányság és az AEGON Biztosító ajándékcsomagjait vehették át, melyben többek között vagyonvédelmi eszközök, könyvek, kerékpár-felszerelések, hátizsákok, kulcstartók, zseblámpák, bonbonok voltak. A legfiatalabb – egy 6 éves kisfiú - nyertes kapott egy rendőr babát is. A felnőttek a fentieken túl a GOND-X Biztonságtechnika ajándékutalványát is megkapták. Minden nyertes aranyérmet is kapott.

Gyermek kategória győztesei: Fodor Levente, Herke Szibilla Lilla és Gócza Dávid

Felnőtt kategória győztesei: Mohainé Haraszin Zsuzsanna, Tóth Zsanett és Sebestyén Péter