A megalapozott gyanú szerint a két nő január 18-án szexuális szolgáltatást ígért az ügy két sértettjének, akiknek a lakásán megjelentek. Bár átvettek fejenként 60-60 ezer forint készpénzt, a "szolgáltatást" nem teljesítették, és miután eltulajdonították a sértettek nagyértékű mobiltelefonjait, távozni készültek a lakásból.

Az egyik sértett átutalt az egyik gyanúsítottnak további 65 ezer forintot, de a nők így is távozni akartak. A sértettek ekkor vették észre, hogy a telefonjaik eltűntek.  Miután nem akarták kiengedni a két nőt, azok kiabálni és egy pisztollyal fenyegetni kezdték őket, és odahívták két férfi ismerősüket.
Közülük az egyik egy tőrrel fenyegette a sértetteket, másikuk lövést is leadott feléjük, miközben a két nőt igyekezett kijuttatni egy ablakon keresztül. Ezt követően a gyanúsítottak távoztak a helyszínről.

A gyanúsítottak cselekménye - bizonyítottság esetén - öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - közölte a Fővárosi Törvényszék.  

Hozzátették, valamennyi terhelt büntetett előéletű és több büntetőeljárás is van velük szemben folyamatban többek között lopás, garázdaság, kábítószer birtoklásának vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt.  

Mindezek alapján a bíróság álláspontja szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása nélkül elérhetetlenné válnának, valamint nagy valószínűséggel további bűncselekményeket követnének el.  

A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik jelentettek be fellebbezést - áll a közleményben.