Bódis József, oktatási államtitkár a VI. kerületi Bajza utcai általános iskolában tartott sajtótájékoztatón rámutatott: ezzel befejeződik a 2013-14-es tanévben indult folyamat, amellyel felmenő rendszerben vezették be az ingyenes tankönyvellátást. A mostani tanévben az első kilenc évfolyamon juthattak hozzá térítésmentesen a tankönyvekhez a diákok –emlékeztetett.

Az oktatási államtitkár az intézkedés céljaként jelölte meg, hogy egyenlő esélyt biztosítsanak minden diák számára. Fontosnak nevezte azt is, hogy minőségi tankönyveket tudjanak a tanulóknak adni. Az ingyenes tankönyvellátásra eddig több mint 12 milliárd forintot fordítottak évente, ez a forrás tovább bővül majd – tette hozzá Bódis József. Kiemelte: az intézkedéssel, amely egymillió százötvenezer diákot érint és egy-egy tanuló esetében 10-15 ezer forintos támogatást jelent, jelentős terhet vesznek le a családok válláról.

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke arról beszélt, hogy a tankönyvjegyzékben idén egyetlen területen volt változás: a jegyzék lezárásának időpontja február 15-ére került át. Ez alól a sajátos nevelési igényű tanulók kiadványai és a nemzetiségi tankönyvek jelentenek kivételt, ott június a határidő – jelezte. Az OH elnöke visszautasította, hogy a kínálat nagymértékben szűkült volna. Elmondta: csaknem 3000 cím szerepel a jegyzéken, és ezek mintegy fele nem állami kiadású.

Lezárult a tankönyvjegyzék

Kitért arra is, hogy az idén 1,4 milliárdot fordítanak arra, hogy köztudottan népszerű tankönyveket megvásároljanak az állami portfólió részére, például Mohácsy Károly irodalomkönyveit vagy a Hajdu-féle matematikasorozatot. Csökkenés volt ugyanakkor az idegen nyelvi tankönyveknél, de még így is széles palettáról lehet választani.

Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója „óriási könnyebbségnek” nevezte, hogy a tankönyvjegyzék idén hamarabb lezárult. Közölte: március 15-ével megnyílt a tankönyvrendelés adminisztrációs modulja, így a tankönyvfelelősök, pedagógusok két héttel több időt kaptak az esetleges változások rögzítésére.

 Április 30-ig lehet a tankönyveket megrendelni

Az OH-tól április 1-jén megkapták a tankönyvjegyzék első, hivatalos formáját, a pedagógusoknak április 30-ig van lehetőségük a tankönyveket megrendelni, az esetleges módosításokat június 30-ig tehetik meg – tette hozzá.

Ezután összesítik a rendeléseket országosan, a múlt évhez hasonlóan idén is mintegy 13 millió tankönyvvel számolnak. Az iskolákba augusztusban, előre egyeztetett időpontban, szállítják a könyveket, a hónap végére minden intézményben ott lesznek a szükséges számú kiadványok – ígérte. Pótrendelésekre augusztus 21-e és szeptember 15-e között lesz lehetőség – közölte a Kello ügyvezető igazgatója.