Ez azt jelenti, hogy a közlekedők szeptember elsejétől ismét használhatják az átkelőt, az M1-es autópálya felé vezető oldalon három sávon haladhat a forgalom - tartalmazza a közlemény.
 
A várhatóan karácsonyig tartó további munkálatok miatt újabb teljes lezárásra már nem, csak néhány órás eseti forgalomkorlátozásokra lehet számítani, amelyeket kizárólag a hétvégékre időzítenek majd - teszik hozzá.
 
Mint írják: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei próbaterhelést követően, augusztus 31-én délután kezdik meg a lezárás felszámolását. Szeptember 1-én kora reggelre a halásztelki felhajtóval együtt nyitják meg ismét a Deák Ferenc híd északi hídját.

A munkálatok befejező ütemében, az év végéig még időszakosan szükség lesz a híd felszerkezetének emelésére és visszaengedésére. Ezért decemberig háromhetente-havonta rövid ideig tartó, eseti forgalomkorlátozásokra lehet számítani - ismertetik.
 
A közleményben Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára úgy fogalmaz: "A kivitelező mulasztásai hosszú ideje nehezítik a közlekedést az M0 déli szakaszán. A Strabag vezette konzorcium nem az elvárható gondossággal járt el, ezért bosszantják régóta a híd biztonságos használata érdekében szükséges újabb beavatkozások a térségben utazókat. A tanítási szünetre ütemezett teljes lezárás feloldásával szeptembertől megint három sávon haladhat a forgalom az M1 irányába."
 
Ebben a helyzetben - folytatja - "Budapest főpolgármestere szeptembertől nem mutogathat másra a hivatalba lépése óta állandósult fővárosi dugók miatt".
 
Vagyis, "az osztrák kivitelező felületessége már nem menti fel Karácsony Gergelyt az alól, hogy érdemi magyarázattal szolgáljon a közlekedőknek arra, miért kell folyton végeláthatatlan kocsisorokban vesztegelniük" - hangsúlyozza a közlemény szerint Schanda Tamás.