Felszólalásában a házelnök közölte, hogy Magyarország a rendszerváltozás kezdete óta mindig támogatta a régió népei és országai közötti együttműködést elősegítő erőfeszítéseket. Rámutatott, hogy ezek némelyike mára tetszhalott állapotba került, mások viszont éppen a reneszánszukat élik, például a visegrádi együttműködés.
 
"Ahhoz, hogy szuverenitásunkat megőrizzük és megerősítsük, elsősorban egymással kell együttműködnünk, hogy erőinket összeadva ezáltal valódi partnerei lehessünk bárkinek a térségen kívül" - hangsúlyozta.
 
Kiemelte: a Három Tenger Kezdeményezés nem kell, hogy bárki ellen irányuljon, s ezért kompatibilis tud lenni más integrációs formákkal, együttműködési keretekkel, kapcsolódhat azokhoz, kiegészítheti azokat, szinergiákat hozhat létre.
 
Kövér úgy vélekedett, hogy nyitottnak kell lenni az együttműködésre a déli és keleti szomszédokkal is, mivel a térség együttműködése nem korlátozódhat az Európai Unió tagállamaira, hiszen "reményeink szerint előbb-utóbb Európa újraegyesítése is be fog fejeződni".
 
Elmondta, hogy bár a kezdeményezés biztatóan alakul, hosszú távú sikerét csak az biztosíthatja, ha átlátható, földrajzi értelemben is kiegyensúlyozott projekteket tudnak támogatni, amelyek vonzóak lehetnek a résztvevő országok vállalkozói, illetve a régión kívüli befektetők számára is.
 
Az Országgyűlés elnöke végül leszögezte, hogy az állampolgároknak nem feltétlenül kell tisztában lenniük a Három Tenger Kezdeményezés ügyeivel, csupán azt a gondolatot kellene magukévá tenniük, amely mögötte áll, azt, hogy "mi itt Közép-Európában kulturális és történelmi értelemben is ezer szállal kötődünk egymáshoz, és most épp itt lenne az ideje, hogy gazdasági szálakkal is nagyon szorosra fűzzük az együttműködést".
 
A konferencián többek között Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovénia parlamentjének elnöke is részt vett.
 
A 2016-ban létrehozott Három Tenger Kezdeményezés az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő tizenkét európai uniós tagállam együttműködését elősegítő, érdekeiket összehangoló formátum.