Gyopáros Alpár sajtótájékoztatóján a 2019-ben indított program 23-24. pályázati körének eredményeit ismertette.
 
A 3 milliárd forint keretösszegű, a közterületek karbantartását szolgáló eszközök beszerzésére 419 település nyert támogatást. A pályázat célja a településkép javítása, hogy a kistelepülések megőrizhessék falusias jellegüket - közölte.
 
A kormánybiztos elmondta: ezt a pályázatot már tavaly is meghirdették. Így két év alatt csaknem ezer település jutott fejlesztési lehetőséghez.
 
A támogatást jellemzően traktorok, kisebb munkagépek, fűnyírók, fűkaszák beszerzésére fordítják - tette hozzá.
 
A 2 milliárd forint keretösszegű, óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése című kiíráson 469 település nyert forrást. A támogatásból maximum 5 millió forint értékben vásárolhatnak, újíthatnak fel kültéri játszóeszközöket, de például kerítésépítésre, parkosításra is fel lehet használni az összeget. Ezt a pályázatot szintén kiírták tavaly is, így ennek révén is mintegy ezer település fejlesztését tudták támogatni.
 
Kérdésre válaszolva elmondta: minden évben áttekintik a Magyar falu program pályázati rendszerének tematikáját. A népszerű pályázatokat megismétlik. Így lehet, hogy jövőre ismét kiírnak hasonló témájú pályázatokat.
 
Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar falu programot a kormány tisztán költségvetési forrásokból fedezi.
 
A programot a falvakkal közösen írták és bonyolítják. Így valósulhatott meg, hogy az óvodaudvar fejlesztésére kiírt pályázatot - a települések jelzésére - kiegészítették a közterületi játszótér fejlesztésének lehetőségével is. Így már olyan települések is pályázhattak, ahol nincs óvoda - közölte.
 
A Magyar falu programban mostanáig 8540 nyertes pályázatot hirdettek, amely 2658 települést érintett. A programban további 14 döntési kör van hátra - közölte a kormánybiztos, aki szerint a 40 milliárd forintos keretből mintegy 1300-1500 nyertes pályázat lehet még.
 
Még idén meglesz a program tízezredik nyertes pályázat is - tette hozzá.