A mai nap főleg az ország délkeleti felén a gomolyfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, ugyanakkor egy hidegfront vékonyodó, szakadozó felhősávja vonul északnyugatról délkelet felé. Az ország északnyugati felén többfelé, máshol helyenként valószínű záporeső, zivatar, néhol heves zivatar is lehet. Később nyugaton eső is előfordul. A szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében pedig viharos lökések is várhatók. Hajnalban 10-17, délután 16-29 fokot mérhetnek, az északnyugati országrészben lesz a hűvösebb, délkeleten, keleten a nyáriasan meleg idő.
 
Szerdán többnyire derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre van kilátás. A leghidegebb órákban 4-12, napközben 19-24 fok valószínű.
 
Csütörtökön több órára kisüt a nap. Elsősorban a nap második felében, főleg az ország nyugati, északnyugati felén elszórtan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A légmozgás élénk, helyenként erős, zivatarban viharos lesz. A hőmérséklet minimuma 6 és 12, a maximuma 20 és 25 fok között alakul.
 
Pénteken is több órára kisüthet a nap, de több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar térségében akár viharossá fokozódhat a szél. A hajnali 6-14 fokról 16-23 fokig emelkedik a hőmérséklet.
 
Szombaton szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Sok helyen megélénkül, zivatarban viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-13, a legmagasabb hőmérséklet 15-22 fok között várható.
 
Vasárnap több helyen valószínű záporeső, zivatar. A szél helyenként erős, zivatar térségében vihar lehet. Hajnalban 4-12, a délutáni órákban 15-21 fok lesz a jellemző - olvasható az előrejelzésben.